A Toyota létrehozta a tutit. Ráadásul nem most, hanem évtizedekkel ezelőtt. A japánok ugyanis rájöttek, hogy a világ nagyobbik felén nincsenek túl jó utak, miközben az ott élők sokkal nagyobb dolgokat szeretnek szállítani, mint európai kollégáik. Az itthoni polgári tescos bevásárlásra tervezett csomagtartóval szemben egy pickup platója a végtelenségig zsúfolható. Építhető rá az autónál kétszer nagyobb kupac, állva akad hely vagy tizenöt embernek, fél tucatnyi birka is simán felfér oda, esetleg teve, ami aligha mondható el egy sima terepjáró hátsó csomagtartójáról. Nem is beszélve a nehézfegyverzetről, vagy a platóra épített légvédelmi eszközökről.

A Toyota karrierje megállíthatatlan: Afganisztánban a helyközi közlekedés neve már Toyota, nem pedig busz. A Líbia és Csád közti 1986-87-es háború pedig Toyota-háború néven került be a köztudatba (vagy ha nem került, most itt az ideje utánaolvasni egy kicsit, csak úgy hobbiból).

Ebben a háborúban a csádiak Toyotákkal nyomultak a líbiai csapatok ellen, és nagyon csúnyán meggyengítették őket, bár a kettő között nincs sok összefüggés. A múlt évtizedben a szaúdiak látták el japán kocsikkal a tálibokat.

A Toyota titka az igénytelen és mindenhol bevethető, lezúzható masina, megjelenésében pedig hibátlan ötlet a platóra rajzolt hatalmas TOYOTA felirat, ami kellő ingyen reklámot biztosít a cégnek, amikor a világ összes fotósa háborút és konfliktust fényképez – és minden fényképen ott figyel a logo. Még az analfabéták is felismerik a nagy, nyomatott piros betűket. Magyarországon ilyen gépekre egyelőre nem kell számítani, felbukkanásuk minden bizonnyal okozna némi csődületet. Így aki harctérre adaptált autókat akar fényképezni, legalább Észak-Afrikáig kell elzarándokolnia.